Hát belevágok…
Soha nem mentem egyedül külföldre, jó h nem repülővel és három hétig és tényleg így, egyedül… És neh tudjátok meg h féltem… Mert, meg mondom öszintén: h Isten nem jön velem… Mert izgatott voltam és végtelenül kiváncsi, deh ha még Isten seh lesz ott, mit ér a kiváncsiságom… És én mentem is Istenhez, h mi lesz és h ott lesz e…
Azt hiszem 2-3 nap volt már csak az indulásig, a pakolást általában 1héttel elkezdem, akárhova megyek… Szal a pakolás pipa, az elintézni valók pipa… Teh jóg ég, el kell mondanom még mielőtt belefogok az utazás és ottlétem részletezéseibe, h a repülőjegyről teljesen elfeledkeztem. Abban voltam, h anyum elintézi és én azzal nem is foglalkoztam, és az indulás előtti napon mondta anyum, h az még nincs lefoglalva 100%ra… Ki volt fizetve és meg volt véve, csak hát ilyen lefoglalás, és kitölteni való volt még… Tisztára kivoltam, h nem sikerül…Egész éjszaka, az ISSzonyat lassú géppel próbáltam behozni a lemaradást, amit már hónapokkal előbb kellett volna… Deh végül sikerült, Istennek hála, tényleg…
Szóval még itthon, mikor a család együtt ebédelt, és már közeledett a repülésem napja, nem bírtam lemenni kajálni… Nagyon, egyre jobban féltem az egész kiruccanástól, és Istennek mondtam, h mondjon már végre valamit, amiről tudja, h bátorítani fog… És akkor kaptam az egész Angliás élményeknek, és kint tartózkodásomnak az igéjét, a 33.zsoltárt… Egyszerűen szétszakad a szívem a hálától, h Isten mennyireh szeret, és h tényleg milyen személyre szabott a pedagógiája (rem én is ilyen jóh tanár leszekJ)”… az Úr szeretetével tele van a föld. Az Úr igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete.” (5.-6.vers)
Indulás: Délután, olyan 2-3 óra fele indult a gépem a Liszt Ferenc repülőtérről (hát az a zeneszerző, zseniális, azért is hangsúlyozom)… Minden rendben volt, áh, úgy izgultam, h az nem igaz! Deh itt még magyarok voltak, szal nem féltem, annyira… A kézi poggyászomba elég sok (legalábbis több, mint ami normális) gyógyszert gyömöszöltem, hát mert… nah, a női baj ellen… szal azért kicsit ment a hasam, nehogy azt higgyék, h drogos vagyok, vagy valami nem tom… Deh végül nem volt semmi gáz… Átmentem a fémdetektoros kapun is, vicces volt…le kellett vennem az övem, a cipőm… kérdeztem, a fülbevalók maradhatnak, maradhattakJ… nah, volt még egy csomó időm a várakozó résznél, wcre mentem, megtöltöttem az üres üvegem (mamám ajánlotta, én meg mondom nektek: mivel nem lehet felvinni otthonról hozott folyadékot a gépre, vigyetek csak üres flakont, és majd meg tudjátok tölteni a wcben…), dobtam még pár smst haza, NaominakJ meg még másoknak…és akk végre beállhattam a sorba… Előttem, a sorban egy tök aranyos angol házaspár volt, beszélgettünk… h ez a My first trip with airplane, alone…vagy h van helyesen… értitek… és akk, végre a repülőben ültem… ááá, ablak mellett és… és csak nézem a légiutaskisérőket, emlékeztem egy angol munkafüzetben lévő feladatra, ami róluk szól, és azon gondolkoztam h milyen helyes srác fog mellém ülni… (hát tényleg sok romantikus filmet nézek)…Nah meg h a leveleket, amiket kaptam, a gépek kell elolvasnom, szal legyen készenlétben, jah és h milliárd fotót készítsek Veronikásznak…
És akk elindult a gép… jah, a rágót bevettem (azt is mama mondta, h anélkül szörnyű)… és akk csak fotóztam, és videóztam, és áááh… isszonyű jóh volt… hú, most mintha megint ott lennék… Egyre gyorsabban ment a gép, és akk egyszer csak… és már csak távolodtunk a földtől, és keringett, és feljebb mentünk és feljebb… és láttam a mezőségeket, meg az egyre kisebb autókat… És áhh, nincs visszaút, Anglia, megyekJ…J
2és fél óra volt az út… Hú, egyszerűen…h lehet aludni a gépen?! vagy h lehet nem hinni Istenben ha valaki ilyet lát, mert egyszerűűűeeen… nem tudok szavakat rá, milyen fenségesen gyönyörűséges ott fent…A felhők, a napsütés… És a gumicukor amit, a tesómtól kaptam… És akk ott tartani csendességet, ahol talán picit közelebb vagyok Istenhez (ami amúgy hülyeség, hisz…nah, szal most sem vagyok távol, ott sem voltam közelebb)… És …nem tudok mást hozzáfűzni, majd rakok fel képeket;)…
Fél óra volt még a repülésből, és elkezdtem gondolkodni, h mit kell mondanom, h reagáljak a családra, akik 3hétig elviselnek majd… És hát gondoltam a legrosszabbra, h mi van ha elfelejtették, h jövök… És hát igen… khm… Elfelejtették… jahajjj, szóval vártam a nagy táskám, és végül kiléptem egy ajtón és ott volt egy csomóó ember, akik ugye várják az ismerőseiket… És hol vannak?! biztos késnek…és leültem és vártam… Deh egy idő után egyre nyugtalanabb lettem. Eltelt fél óra, egy óra… és nem voltak sehol… Beszélgettem 2sráccal, ők is akkor érkeztek, nekik se jött meg az emberük (mi lehet velük?!...) …Deh végül értük is jöttek, és akkor mit csináljak most én… Váltottam fel pénzt, és kerestem internetet… És felszerettem volna menni facebookra, h rájuk írjak, h itt vagyok… deh nem tudtam belépni… és akkor msn… teh jóh ég, Isten h megáldott, h eszembejutatta, már vagy 2éve nem voltam fent… Deh, gyerekek, sehol nem találtam a @-t… és mosolyognom kell, ha arra gondolok, h olyan szerencsétlenül nézhettem ki, ahogy nem találtam a @-t, h odajött hozzám egy magyar ember, h mi a baj…J és mondtam, már félig sírva, úgy kétségbe estem, h semmise sikerül, h nem találom a @-t… és akkor nevetve megmutatta… Isten olyan jóh hozzám, olyan jóh volt hozzám… szal felmentem msnre, ráírtam az első emberre, h hívja fel az anyukámat, mert már másfél órája várok és nincs itt senki… már fél10 felé járhatott az idő… egyre kevesebb ember volt már a reptéren… én meg vártam, h történjen valami… végül anyu felhívott, h kb 1óra és itt lesznek értem… kicsit aludtam, újra elolvastam a 33.zsoltárt, meg csak olvastam, h lenyugodjak…
és, olyan fél-háromnegyed 11kor (este, éjszaka) megjelent egy piercinges nő, és mondta h I’m so sorry… …I must go to toilet… helyes?!...nah hagyjuk ezt most… a lényeg h végül elkerültem a Manchesteri repülőtérről Bradford meletti kis városkába, Shipleybe… Rögtön aludni mentünk…Aztán másnap reggel…
Első napok: Hát soha nem keltem ezelőtt Angliában… Igazából semmi különös nincs benne… De mégis… Aznap megismerkedtem a 2kisgyerekkel, akikkel a következő hetekben mennyi sokat lógtam, Issac (2éves kisfiú) és Thea (5-6éves kislány)… Az apukájukkal is, Alexel is, aki valami számítógépes programozó… És a nővel is, Yvone, nem vagyok benne biztos h így kell írnom… Szóval Ők a család, akiknél voltam… Első napokban nem mertem megszólítani a Yvoune-t, mert ők úgy szólították, h Iván…J és az magyarul férfi név ugye, és hát igen…Deh aztán hozzászoktam… Jóh fej az a nő, vele lógtam a legtöbb időt… Hittan tanár szerű kb 12 suliban a környéken… sokat kísértem a munkájában… Mindig autóval mentünk, és hát h az anyós ülés nem ugyanazon a helyen van mint itthon, nah az fura volt… néha vártam h kinyissa az autót, és beszállhassak, ő meg csak mosolygott, és mondta, h előbb menjek a másik oldalra… Deh aztán ezt is megszoktam, bár mikor sétáltam egyedül, akkor is nehéz volt, és pont nem arra fele nézem, ahonnan jöttek az autók… Hát Isten ekkor is megáldott, h egyszer seh ütöttek el… Szóval, első hét még nehéz volt… h beleszokjak, h tényleg nem értik, ha magyarul beszélek, és h megy le egy napuk, mikhez kell alkalmazkodnom… A kislány szobáját kaptam meg, Dora, the explorer-es volt az ágyneműhuzatomJ… és szép volt a kilátás is, bár... szal épp akkor tájt újították fel az elöttünk lévő házat, így reggelente volt lehetőségem arra ébredni, h már megint kapalálnak, vagy mit csinálnak… Deh …oh, sokat angoloztamJ és nem is tudom jóh e, deh leginkább 3hétig csak a 33.zsoltárt olvastam… És Isten úgy megnyílt minden nap, és új dologra tanított, vagy nyitotta fel a szemem…
És fogalmam sincs milyen zsigereimből bukkant elő, deh hát első hét után honvágyam lett az én Magyarországom iránt… hát aki ismer, tudhatja milyen furcsa…ez lett volna az utolsó ami eszembe jut, h épp honvágyam lesz… deh jah, kb 1hét elmúltával azt mondtam, h mikor mehetek végre, mert iszonyúan hiányoztak a barátaim, a családom, az h végre értsem a vicceket és nevethessek egy jót… nagyon nehéz volt. Skype-oltam a családdal egy 20 percet, húh, az milyen jóh volt, és utána sírtam egy jóh kiadósat… és hát, …hát eldöntöttem, h nem ezért jöttem h kibírjam itt, hanem h ha már Isten ennnnnnnyire végtelenül szeret, h megajándékozott ezzel az úttal, aakor kiélvezzem minden egyes pillanatot… És Istennek elmondtam, és igen, ahogy megígérte, Ő ott volt velem végigJ…
Ami fellendítette az egész ott létemet, egy családias baráti összeröffenés volt, amire elmentünk Yvone-nal… Az egyik legnehezebb helyzet volt, mert a zene hangos volt, az emberek olyan különbözőek, én meg olyan… nah deh, nagyon jóóh élményekkel sétáltunk haza fele… Volt ott kaja, pia, gitározás, tábortűzszerű, és olyan jól éreztem magam… Mindenki mosolygott rám, én meg csak ültem és néztem az embereket, akikkel soha nem találkozom már, deh Isten olyan bölcs… Nagyon jóh volt…
A másik ilyen élményem a gyülekezet volt.  Baptist Church in Shipley… olyan 60-70 tag, gyerekek, fenőttek, idősebbek… Az én korosztályom kimaradt, hát ezt sajnáltam egész végig, h nem nagyon ismerkedtem meg hozzám hasonló korúval, deh teh jóh ég, ez olyan csekély negatívum… Elég nehéz volt a prédikációra figyelni, elég kevés siker élménnyel… Deh úgy a feléig kitartó is voltam, higgyétek el…Aztán meg csak felírtam a Bibliámba, a könyvek címe mellé az angol nevüket… Deh ott is olyan végtelenül barátságosak voltak, mosolyogtak és beszélgettek velem… és hát, Isten áldja meg Őket is!
3.héten, délelőttönként gyerekkel foglalkoztak a gyüliben, odajártunk a Yvonne-nal és a gyerekekkel… Éneklés, játék, kézműves dolgok, és persze Istenről tanították őket… Jóh volt, jóh volt látni, h Isten itt is ugyanaz, így itt is lehet a szeretetéről, kegyelméről és megváltásáról tanítani a gyerekeket… Mózes történetét vették végig, és hmm… mosolyognom kell megint, ahogy élénkülnek a fejemben az élmények, h az egyik „vezető” megkért, h tanítsam meg magyarul a gyerekeknek, h Engedd el a népemet! vagyis Let my people go!... és akkor kiálltam eléjük, és mondtam h néha azért nem értem őket, mert h igazából nem vagyok angol mint őket, hanem magyar vagyok… és Isten ott is velem volt… és nem égtem le, vagy ha igen, nem volt baj, hisz testvérek között voltam, és ők mosolyogtak és Isten szeretet adott beléjük felém, és olyan jóh volt… olyan szeretettel gondolok én is feléjük vissza…
Alex, vagyis a férj apukája egy énekes volt, keresztyén énekes… Nagyon sokat lógtunk velük is…Jóh fejek voltak, sokat nevettünk… Egyszer elkísértük egy fellépésére, ilyen gyülis hétvége szerűségre, ott is olyan jóh volt…Hallani a tanítást, és fiatalosabb dicsőítésben részt venni, és aztán hallgatni John-t ahogy gitározik és énekel Istenről, és h szolgálhatok vele egy kis időszakon keresztül, és szeretettel bánnak velem… És csak azért hangsúlyozom ennyit, h mennyire szerettek, mert ez …cha, értsétek meg, h Isten jó! nem az én érdemem volt, h szeretnek, hanem Isten úgy megáldott!
Felejthetetlen élményeim közé tartozik, mikor rávettem magam és elmentek egyedül sétálni… Az első még nehéz volt… Deh aztán. Egy teljesen más kategória volt az, mikor szabadon eldönthettem, h hova megyek, és mennyi időt töltök valahol…és hát nehéz volt, h nem mindig értettem meg az embereket… Deh… Elindultam és mosolyogtam, és akkor jött velem szemben egy nagy darab, kopasz férfi, és akk visszamosolygott kedvesen… Én meg csak kiénekeltem volna magamból a boldogságom, h mennyire hálás vagyok h itt lehetek…
És akk legtöbbször vásárolgattam:)… Egyszer, már mióta néztem a szomszédos dombot, és akk kinéztem rajta egy pontot, és addig sétáltam amíg el nem jutottam oda… Az volt a, hát… tudjátok mit szeretnék mondani, remélem… h Isten hatalmas! Láttam az egész várost, ahol lehetőségem nyílt, h lakjam, a gyönyörű felhőket, h Isten itt is ugyanolyan gyönyörű, mint otthon, vagy máshol… És olvastam a 33.zsoltárt, ami napról napra mást mondott nekem, és olyan jóh volt… Isten semmihez nem hasonlítható és semmire nem cserélném le, h ismerhetem Őt! … 33.zsoltár 1-3. vers: „Vigadjatok az Úrban, ti igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret. Adjatok hálát az Úrnak ciretaszóval, 10húrú lanttal zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszeretitek!”
Sok helyre mentünk: A család barátaival első hétvégén elmentünk campingezni. jóh volt, nagyon szépJ Élmény volt felállítani egy hatalmas sátrat csak ketten a Yvonne-nal…J…
És elvittek a tengerhez, Irish Sea, azt hiszem, de lehet h nagy butaságot írok… m1…egyszerűen szépséges volt a tenger! képeket majd rakok… Blackpool, hát tenger melletti városról beszéek, és azt hittem szép lesz..és olyan csúnya volt, mint a bűn… tele szerencsejátékkal és kaszinókkal, és ilyen vidámpark szerű volt az egész… nah, hát tudhatom, h legalább Angliában is van egy kis csúnyaság… De elmentünk Yorkba is, ami viszont iszonyú jó hely, a férjemet tuti elviszem majd oda… Liverpoolban is jártunk, megnéztünk egy hatalmas katolikus templomot.. szép volt…  benne egy neon csövekkel ábrázolt terepjáró autót találtunk, elég vicces volt vicces volt, hisz egy katolikus templomba nem ilyet vár az ember… Szóval sok helyre elvittek, nagyon megtetszettek az angliás épületek, a felfordított utak, és húh, minden nagyon tetszett… Anglia szép!
Nah a kaja, egy élmény… méghozzá olyan, h bár tényleg finomak, és nekem különösen, mert amúgyse vagyok egy túl fűszeres tipus, és akkor ők egyszerű kaják, sok zöldség… és egészséges és finom… csak olyan kevés:D… hát sokat eszek, hisz magyar vagyok… vagy ez butaság?!... deh szerintem a magyarok többet esznek, mint az angolok és így mindig csokit kellett ennem dugiba, ami igazából nem volt túl vészes, csak hát elég pöttyös is lettem töleJ…
Ahm, …állandóan takarítgattam:), mert, hát az Yvonne nem túl rendrakó tipus, nekem meg belém van nevelve…és hát, elment és mire visszajött, rendet raktam a konyhába vagy a nappaliban… szegény… deh nem bírtam ki:D… kicsit ciki vagyok… Meg megpróbáltam mindig mosogatni…Jcha, deh kedvesek az emlékképek a fejemben… Tényleg olyan a konyha, h amikor mosogatsz, akkor az ablakon ki tudsz nézni… És nem is esik olyan gyakran az eső… Míg ott voltam, 3hét, kb 3szor esett az eső olyan jobban, hát jóh, ritkábban sütött a nap… Deh azért sütött, jahhajj, olyan gyönyörűen sütött néha!
Hát kihagytak valami fontosat?...nagyon konkrétan  nem írtam, ha érdekelnek részletek, kérdezz rá, és mesélek…
Visszafelé azért imádkoztam h tiszta legyen az ég miközben repülök, és nagyjából az is volt… Felismertem a Margit-szigetet, mikor közeledtünk már a leszálláshoz… Jó volt haza jönni, deh azért úgy visszavágyok átélni újra ezeket az élményeket. Kiszálltam a repülőből és sétáltam befelé az épületben és egy alakot láttam a tömegben a teraszon, aki felkapaszkodott a korlátra és majd leesett úgy integetett… és mosolyogtam, milyen jóh lesz látni majd otthon a családomat… és akk nézem jobban és a kedves apukám integetett oly lelkesen, hát… gyererekek, akkor is, most is csordul a könnyem, mikor megláttam őt… Olyan jóh volt megtapasztalni a kapcsolataimat, h mennyire értékesek, amíg kint voltam… h beszélgettem Paullal msnen, és a családdal Skypeon, és fbon Roccsal és Naomival, éés…csak azért írom ezeket, mert bár nagyon sok másra is megtanított Isten, hát erre is, Isten olyan végtelenül jó hozzámJ Annyi mindennel ajándékozza az életemet, h lássam h szeret, és édesíti az életemet pici, deh annál értékesebb dolgokkal!
Isten dicsőítem, ha eszembe jut az első egyedüli utam, repülővel, mert… mert Istenben nem csalódtam… Sőt, egy olyan felejthetetlen élményt adott nekem, amiről ha mesélek, megint azt kívánom, azt mondhassák rólam, h ez a lány milyen áldott… Mert gyerekek, Isten nagyon szeret engem… Nah deh titeket is!!!!!!!!!!!, hisz én utolsó vagyok közöttetek tényleg-h Pál apsotol szavaival éljek…