Csak gyors magyarázatként az elejére: 9. vagy 10. osztályban kellett írnunk irdodalom órára egy retorikát. Azelején még nem fejtette ki bővebben a feladatot a tanárnőnk, csak annyit mondott, h egy papírra írjuk le, miről beszélnénk a legesleginkább mások előtt. 2 címet írtam le, és végül ennél maradtam: Istennel élni.
Aztán mondta, h erről írjunk egy beszédet. 
Hát, meglepődtem, de neki álltam a feladatnak. Vártam, mikor kell kiállnom a többiek elé... De minden idegeskedésem, minden eltévesztett szó ellenére, Isten megáldott: a végén teljes csönd volt a teremben. A tanáromat mégis megszólítottam, h azért mégis mondjon már valamit. Egyszerűen annyit mondott, h olyan témát válaszottam, amibe nem lehet belekötni. 
Remélem az osztálytársaim szívéig is eljutott az igazság. 

Jó napot kívánok! 
  Szeretnék önöknek (nektek) arról beszélni, hogy milyen jó Isten, és milyen boldogság Vele járni a mindennapokat. Bár egyáltalán nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy kiálljak elétek és elmondjak egy gyönyörű beszédet, de mégis megteszem - és legyetek is elnézőek, ha összegabalyodik a nyelvem. 
  Azért szeretnék most Istenről beszélni, mert nem is állhatom meg, hogy ne róla szóljak. Teljesen a fejetetejére állította az életemet, az érzéseimet, a gondolkodásomat, és habár nem is tudlak meggyőzni titeket arról, hogy Isten tényleg milyen végtelenül csodálatos, azért kérlek hallgassatok figyelemmel. 
  Mindenki vágyik arra, hogy szeressék. Arra, hogy megértsék, és hogy boldog legyen. Isten ezekre mind tökéletes személy, hogy betöltse ezeket az életedben! Még ennél is sokkal több! A legjobb barátod szeretne lenni, hogy megossz Vele minden aprócska vagy épp hatalmas gondot az életedből. De az örömeidre is épp úgy kiváncsi! Rád kiváncsi, mert nagyon szeret és azt szeretné, hogy Vele oszd meg az életed!
  Hát így is milyen nagyszerűen hangzik, nem?! A boldogságot nyújtja feléd teljesen ingyen. Ha ez nem lenne elég: ezt elfogadva, Őt sszemélyes Megváltódnak, örök életed lehet a boldogság legfelsőbb és legteljesebb helyén, a Mennyben! Ebben a tudatban, kérdem én, nem fődíj Vele élni?!
  Bizonyításképp egy példát hoznék az életemből: Az Úrral járok tényleg elég régóta. De nem szeretnék abba a hibába esni, hogy automatikus vagy megszokottá válna ez az élet. Ezért egyik reggel - nem is tudva, hogy mit kérek - azt mondtam Istennek, hogy mutassa meg nekem, tényleg mennyire nélkülözhetetlen és fontos Ő az életemben. Aztán eltelt a nap, el is felejtettem a reggeli imádságomat. Estére nagyon összejött minden. Nem is tudom, lehet, hogy annyira nem is voltak komoly problémák, de nagyon ki voltam. Feküdtem az ágyamban és azon gondolkodtam, milyen iszonyúan reménytelen az élet. Nem éreztem semmi boldogságot, ami a helyzetemből kizökkenthetne. Már arról filóztam, mennyivel jobb lenne meghalni, mint itt sínylődni... És nem is tudom hogy, hirtelen eszembejutott: Nekem van reményem. Nekem van a boldogsághoz kulcsom, és tudom, hogy van egy olyan hatalmas személy aki meghalt értem, annyira szeretett. Szóval mint fény a sötétben, olyan nekem, és bebizonyította aznap nekem, hogy nem bírnék nélküle boldogan élni.
  Bár tudom, hogy unalmasnak és annyira másnak, elvontnak tűnik ez a kapcsolat Istennel, meg hogy Vele járni nap mint nap. Nem is mondom, hogy könnyű és eseménytelen. Aki Istent választja, Vele együtt választja azt is, hogy talán kinéznek a társaságból, vagy bolondnak néznek az emberek. 
  De tudjátok mit?! Ezek mind megérik, ha cserébe Istennel lehetek! Megtapasztaltam! Annyiszor néztek már nem normálisnak, mikor kiderült, hogy Isten a legfontosabb számomra. De nem bántam, és nem is bánom, hogy Istent választottam: Akinék megtaláltam a boldogságomat, a békém. Aki meghalt értem, az miért miért ne adna mindent oda, ami a javamat és a boldogságomat eredményezi?!
  Egy szó mint száz, köszönöm, hogy meghallgattatok, és igazán remélem, hogy elgondolkodtat titeket is az, hogy Isten mennyire csodálatosan szeret minket!