Matekon Isten adott egy gondolatot, ami nem bír nyugodni bennem, amíg le nem írom. 
   Ahogy látjátok, a geometria rejtelmes gyönyörűségeinél tartunk. És vettünk egy olyan háromszög alapú hasábot -h is van?! - amit feloszottunk úgy, h kijöjjön belőle 3 tetraéder. (Jaj, ha hiba van benne, elnézést kérek. Nem ez a lényeg.)
   Rajzoltunk, másoltuk a táblán látottakat serényen, és kérdezi a tanár, h na? látjátok? ...      Csak hallom magam körül, h egyáltalán mit kell látni?! 
   Rajzolom én is, szinte füstölög a ceruza, satírozom, árnyékolom, h jobban látszódjon.      És ahh, tényleg!! Ott van! Látom!! Csak egy pillanat kellett, minden tiszt a lett. Értettem mit magyaráz a tanár, mit akar oly nagyon az értésünkre adni. 
  De sokan még mindig nem látták. Mutatom nekik, h így és így kell nézni, h ezt lássák. Meg rajzolom nekik külön is, h megtalálják majd a rajzban a keresett testet. 
  Ők meg egyre idegesebbek, elkeseredettek, h nem látják. Vannak, akiket már nem is izgat. 
  Ilyen is az Istenre való rátalálás!... ANnyira megértettem.
Sokan nem értik, mi ez a nagy lelkesedés bennem Isten felé. Nem értik magát Istent sem. A szeretetét sem. Hisz nem is látják. Igazán nem. 
Csak a vonalakat, az ábrát látják. Csupa összevisszaságot, de nincs meg, nem volt az életükben egy pillanat, mikor kitisztult, személyessé vált. Mikor összeállt a kép: h ez valóban személyesen, minden egyes ember felé irányul. A szeretete, a kegyelme, a munkája!
   És h ilyenkor mi a dolgunk, nekünk, keresztyéneknek?! 
Jahj, csak mondjuk és magyarázzuk és mopndjuk!!! Hisz eljön az a szikra, az a pillanat, mikor világos lesz nekik személyesen: Isten harcol értem!! és igen! kell, hisz enélkül nem bírok élni!